2014. augusztus 18., hétfő

Chapter 2: Megkötözve és leragadva

Megismertem az áldozatokat, amíg sétáltunk vissza házamba. Az egyik legnagyobb szabály az volt: „Nem szabad közel kerülni a zsákmányokhoz”. De nem tudtam leállítani őket.

Ott volt Niall, a szőke fiú, aki tele volt boldogsággal és energiával, mindig mozgott és nevetett mindenen. Liam volt a magas, izmos srác, aki csendes volt, de annál bölcsebb, de néha tett egy nagyon okos megjegyzést, amin mindenki elkezdett kacagni. Louis folyamatosan beszélt, viccelődött és szarkasztikus volt. Neki rövidebb, bozontosabb haja volt és ahogy jobb kezével beletúrt, csak úgy csillogtak kék szemei. Harry, kinek fürtjei teljesen körül ölelték arcát, néha csendes volt, de általában voltak kisebb-nagyobb megjegyzései, vagy direkt csinálta, hogy megnevetessen csak engem. Amikor beszélt, hangja lassú volt és mély, ez az őrületbe kergetett. Jó úton haladt, hogy inkább ő legyen az első, akit megölök, ha tovább folytatja ezt a lassú beszédet.

És itt volt Zayn. Ismét megragadta figyelmem. Elzárta magát tőlünk, miközben bepréselte a kezeit a melegítő nadrág zsebeibe és nézte a kicsi kavicsokat, amiket rugdosott maga előtt. Aztán néha megszólalt, ha tőle kérdeztek, de utána visszatért az ő kicsi kis világába, és újra elzárta magát tőlünk. Egyre több téma kényszerítette őt, hogy elhagyja világát, melyet magamnak köszönhettem. 

Rólam kérdeztek, úgyhogy válaszoltam nekik.

„Derdot miről ismert?” Kérdezte Liam

Halál. Gyilkosok. És az emberek eltűnnek bizonyítékok nélkül. Emberrablások. Kínzások.

„Ó, tudod…Wisconsin egy tejtermék állam.” Vontam vállat, és észrevettem, hogy Zayn nagyon figyelt.

„Mivel ütöd el az időt itt?”

Napok kérdése és lehet, hogy bezárják a várost a sok gyilkosság miatt, de ezt nem mondtam nekik.

„Szeretek futni.”  Válaszoltam.

„Mikor végeztél?”

Néhány héttel ezelőtt. A legjobb voltam az osztályban, kitűnő tanulmányi eredménnyem volt és rohadt jól tudtam manipulálni. Kedvenc órám: 'hatékony módja, hogy megölj egy embert' volt. És utáltam az algebrát.

„Csak néhány héttel ezelőtt.”

Zayn szigorúan nézett, tanulmányozta minden mozdulatomat, minden egyes alkalommal, amikor megmozdultam. Bámult engem, olyan kérdések sorozatán keresztül, amiket eltüzeltek nálam, várta, hogy hibázzak. Amit eddig soha nem tettem. Úgy tűnt, hogy minden válaszomat elfogadták. 

Aztán elkezdtem pánikba esni. Mi van, ha elfutnak? Mi van, ha nem tudom elkapni őket? Mi van, ha ők erősebbek és okosabbak, mint én?

Mielőtt megtudtam volna, már sétáltunk fel a 3 téglalépcsőn egészen az ajtóig. A házon Amanda-val osztozkodtam. Kinyitottam az ajtót baj nélkül, senki se tartotta zárva az ajtót. Nem volt szükség rá, mert mi voltunk az egyetlen ragadozók itt.

A nappalimba egy teljesen olcsó, piros kanapé és egy nyúlós fekvőfotel volt. Erősen orgona illat volt, mivel a szobában, egy vázában azok voltak. A virágok egy rózsaszín vázában pihentek az oldalasztalon a kanapé mellett.

„Kicsit szűkös.” Kuncogtam idegesen. „De, ööö, ez itt az én házam!” Mindannyian szemügyre vették az én kis lakásom. Louis és Harry a konyhába ment, Niall meg lehuppant a kanapéra, a sofőr is kiment. Zayn csak ügyetlenül állt egy helyben a nappali közepén. Liam sétálgatott a folyosón, a szívem szakadt meg, hogy mennyire irritáló volt.

Első lépés: Csapdába csalni őket.

Liam elindult a folyosón, ahonnan nyílt a háló, a fürdő és a kínzó szoba. Igen, nekünk volt egy kínzó szobánk, de nem kamra volt. Követtem őt, ügyelve arra, hogy maradjon látótávolságon belül és ne vegyen észre. Kinyitotta az első ajtót baloldalon, majd bezárta, mikor megtalálta szobám. Vizsgálta egy pár percig, majd becsukta maga után, aztán megtalálta fürdőmet, ami iránt nem nagyon érdeklődött. Az utolsó ajtó volt hátra épp nyúlt volna a kilincsért, elkezdtem felé lépni, izzadt a kezem. Épp mielőtt benyitott volna, Louis kiáltotta a nevét a nappaliból. Megpördült olyan hirtelen, hogy majdnem lefejelt engem.

„Ó, bocsi, nem láttalak.” Mosolyodott el melegen, újra.

Gondolkodás nélkül tettem egyik kezem a nyakára a másikat halántékára és jó erősen belevágtam a fejét a falba. A fájdalom kicsi hangja menekült belőle, ahogy öntudatlanul a karjaimból a földre esett. Bámultam az ernyedt testét, miközben, azon gondolkoztam, mit kéne csinálnom, addig míg meg nem hallottam egy lágy suttogást.

„Tudtam!” Néztem fel és Zayn-t láttam a folyosó végén, aki nézte Liam élettelen testét. „Te meg fogsz… SRÁCOK!” Kiáltotta, mielőtt megállíthattam volna. Niall érkezett meg elsőnek, aki egyből megállt, amikor meglátta Liam-ot.

„Mi… Woah…” Jelent meg Harry, kit Louis követett. „Liam! Mi történt?”

Szép munka, Sam. Könnyű feladat lesz ez, mert nem lesz nekik annyira traumás ez az egész. Kinyitottam a kínzó szoba ajtaját és beinvitáltam őket. Mindannyian, azonnal bezsúfolódtak ide és teljességgel meghökkentette őket a látvány.

A szoba teljesen fehér volt és csak 2 ajtó vezetett ki innen. Az első a háló - mely alapból így volt, a másik ajtó sok-sok fegyvert tartalmazott, mint például konyhai késtől kezdve automata fegyverig. A szoba nem volt valami nagy, pontosan 6 metál ötvözet volt olvasztva a falba, melyekből láncok és béklyók lógtak ki. És a bejárati ajtó, ami a folyosóra vezetett, be volt zárva egy 7 számjegyű kóddal.

„2 választásotok van.” Csuktam be magam mögött az ajtót, és a testemmel takartam, hogy ne lássák a kódot. „Önként jöttök vagy… Nos, egyszerűen fogalmazva, meghalni.” Mindannyian értetlenül bámultak rám, láttam a félelmet a szemükben. „Hallottátok. Kaptok karperecet vagy megöllek titeket, most.” Mentem a másik ajtóhoz, kinyitottam és vakon megragadtam a legközelebbi fegyvert, amelyről kiderült, hogy egy kés volt. Niall szeme elkerekedett a látványtól és kiborult.

„Nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem!” Kiáltott fel és hátrálni kezdett. „Pedig annyira édes és ártatlan voltál. Annyira szép!”

„Egyszerű, Szöszi!” Léptem előre. „Még egy ilyet csinálsz, beléd döföm. Most ti mind kapjátok a seggeteket, nyútsátok a kezeteket, amit összekötözök, jó lesz?” Válaszul csak bámultak tágra nyílt szemekkel és szájjal. Megragadtam a legközelebbi személyt - Louis-t - és gyorsan letoltam a fejét a hónom alá, ami egy fej zár volt, de volt esélye mozogni. A kést nyomtam a torkához, elég erősen, hogy megfulladjon, de nem eléggé, ahhoz, hogy megölje. A többiek, köztük Niall is megdermedtek.

„Ne öld meg Lou-t, akkor mi a könnyebbik utat választjuk, csak.. Ne..” Suttogta Zayn és egy könnycsepp gördült végig arcán. Harry megfordult és rátette a bal csuklójára a bilincset és intett Niall-nek, hogy segítsen. Zayn segített Niall-nek, addig, míg én erőszakosan dobtam Louis-t a falhoz, fájdalmasan rogyott le a padlóra és csuklóját fájlalva rakta bele a karperecbe. Zayn-nek volt egy kis problémája, mert ő egyedül maradt és a másikat nem tudta becsatolni. Mostanra mindannyian zokogtak és az undorító könnyeik a padlót áztatták.

„Miért?” Pördült meg Zayn és rám üvöltött. „Miért raboltál el minket? Miért nem adsz el minket?”

„Eladni?” Kérdeztem kíváncsian, elgondolkoztatott. Eladni őket és csinálni sok pénzt. Nem tudtam ezt tenni, mert Derdot legfőbb törvénye az volt, hogy aki bejön, az többet nem megy el innen. „Nem foglak eladni titeket. Valószínűleg mind meghaltok.” Egyre jobban sírtak. Nagyon ellenszenves volt, zokogásuk vízhangzott a kis szobában.

Beleraktam a kést az övembe és kisétáltam, miközben Liam-on léptem át, aki még mindig öntudatlan állapotban volt. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése