Megismertem az áldozatokat, amíg sétáltunk vissza
házamba. Az egyik legnagyobb szabály az volt: „Nem szabad közel kerülni a zsákmányokhoz”. De nem tudtam leállítani őket.
Ott volt Niall, a szőke fiú, aki tele volt boldogsággal
és energiával, mindig mozgott és nevetett mindenen. Liam volt a magas, izmos
srác, aki csendes volt, de annál bölcsebb, de néha tett egy nagyon okos
megjegyzést, amin mindenki elkezdett kacagni. Louis folyamatosan beszélt,
viccelődött és szarkasztikus volt. Neki rövidebb, bozontosabb haja volt és
ahogy jobb kezével beletúrt, csak úgy csillogtak kék szemei. Harry, kinek fürtjei
teljesen körül ölelték arcát, néha csendes volt, de általában voltak
kisebb-nagyobb megjegyzései, vagy direkt csinálta, hogy megnevetessen csak engem.
Amikor beszélt, hangja lassú volt és mély, ez az őrületbe kergetett. Jó úton
haladt, hogy inkább ő legyen az első, akit megölök, ha tovább folytatja ezt a
lassú beszédet.
És itt volt Zayn. Ismét megragadta figyelmem. Elzárta
magát tőlünk, miközben bepréselte a kezeit a melegítő nadrág zsebeibe és nézte
a kicsi kavicsokat, amiket rugdosott maga előtt. Aztán néha megszólalt, ha tőle
kérdeztek, de utána visszatért az ő kicsi kis világába, és újra elzárta magát
tőlünk. Egyre több téma kényszerítette őt, hogy elhagyja világát, melyet
magamnak köszönhettem.
Rólam kérdeztek, úgyhogy válaszoltam nekik.
„Derdot miről ismert?” Kérdezte Liam
Halál. Gyilkosok. És
az emberek eltűnnek bizonyítékok nélkül. Emberrablások. Kínzások.
„Ó, tudod…Wisconsin egy tejtermék állam.” Vontam vállat,
és észrevettem, hogy Zayn nagyon figyelt.
„Mivel ütöd el az időt itt?”
Napok kérdése és lehet, hogy bezárják a várost a sok
gyilkosság miatt, de ezt nem mondtam nekik.
„Szeretek futni.”
Válaszoltam.
„Mikor végeztél?”
Néhány héttel ezelőtt. A legjobb voltam az osztályban,
kitűnő tanulmányi eredménnyem volt és rohadt jól tudtam manipulálni. Kedvenc órám: 'hatékony módja, hogy megölj egy embert' volt. És utáltam az algebrát.
„Csak néhány héttel ezelőtt.”
Zayn szigorúan nézett, tanulmányozta minden mozdulatomat,
minden egyes alkalommal, amikor megmozdultam. Bámult engem, olyan kérdések
sorozatán keresztül, amiket eltüzeltek nálam, várta, hogy hibázzak. Amit eddig
soha nem tettem. Úgy tűnt, hogy minden válaszomat elfogadták.
Aztán elkezdtem pánikba esni. Mi van, ha elfutnak? Mi
van, ha nem tudom elkapni őket? Mi van, ha ők erősebbek és okosabbak, mint én?
Mielőtt megtudtam volna, már sétáltunk fel a 3 téglalépcsőn
egészen az ajtóig. A házon Amanda-val osztozkodtam. Kinyitottam az ajtót baj
nélkül, senki se tartotta zárva az ajtót. Nem volt szükség rá, mert mi voltunk az
egyetlen ragadozók itt.
A nappalimba egy teljesen olcsó, piros kanapé és egy
nyúlós fekvőfotel volt. Erősen orgona illat volt, mivel a szobában, egy vázában
azok voltak. A virágok egy rózsaszín vázában pihentek az oldalasztalon a kanapé
mellett.
„Kicsit szűkös.” Kuncogtam idegesen. „De, ööö, ez itt az
én házam!” Mindannyian szemügyre vették az én kis lakásom. Louis és Harry a
konyhába ment, Niall meg lehuppant a kanapéra, a sofőr is kiment. Zayn csak
ügyetlenül állt egy helyben a nappali közepén. Liam sétálgatott a folyosón, a szívem szakadt meg, hogy mennyire irritáló volt.
Első lépés: Csapdába csalni őket.
Liam elindult a folyosón, ahonnan nyílt a háló, a fürdő
és a kínzó szoba. Igen, nekünk volt egy kínzó szobánk, de nem kamra volt.
Követtem őt, ügyelve arra, hogy maradjon látótávolságon belül és ne vegyen
észre. Kinyitotta az első ajtót baloldalon, majd bezárta, mikor megtalálta
szobám. Vizsgálta egy pár percig, majd becsukta maga után, aztán megtalálta
fürdőmet, ami iránt nem nagyon érdeklődött. Az utolsó ajtó volt hátra épp nyúlt
volna a kilincsért, elkezdtem felé lépni, izzadt a kezem. Épp mielőtt
benyitott volna, Louis kiáltotta a nevét a nappaliból. Megpördült olyan
hirtelen, hogy majdnem lefejelt engem.
„Ó, bocsi, nem láttalak.” Mosolyodott el melegen, újra.
Gondolkodás nélkül tettem egyik kezem a nyakára a másikat
halántékára és jó erősen belevágtam a fejét a falba. A fájdalom kicsi hangja
menekült belőle, ahogy öntudatlanul a karjaimból a földre esett. Bámultam az
ernyedt testét, miközben, azon gondolkoztam, mit kéne csinálnom, addig míg meg nem
hallottam egy lágy suttogást.
„Tudtam!” Néztem fel és Zayn-t láttam a folyosó végén,
aki nézte Liam élettelen testét. „Te meg fogsz… SRÁCOK!” Kiáltotta, mielőtt
megállíthattam volna. Niall érkezett meg elsőnek, aki egyből megállt, amikor
meglátta Liam-ot.
„Mi… Woah…” Jelent meg Harry, kit Louis követett. „Liam! Mi történt?”
Szép munka, Sam. Könnyű feladat lesz ez, mert nem lesz
nekik annyira traumás ez az egész. Kinyitottam a kínzó szoba ajtaját és
beinvitáltam őket. Mindannyian, azonnal bezsúfolódtak ide és teljességgel
meghökkentette őket a látvány.
A szoba teljesen fehér volt és csak 2 ajtó vezetett ki
innen. Az első a háló - mely alapból így volt, a másik ajtó sok-sok fegyvert tartalmazott, mint például konyhai késtől kezdve automata
fegyverig. A szoba nem volt valami nagy, pontosan 6 metál ötvözet volt olvasztva
a falba, melyekből láncok és béklyók lógtak ki. És a bejárati ajtó, ami a
folyosóra vezetett, be volt zárva egy 7 számjegyű kóddal.
„2 választásotok van.” Csuktam be magam mögött az ajtót,
és a testemmel takartam, hogy ne lássák a kódot. „Önként jöttök vagy… Nos,
egyszerűen fogalmazva, meghalni.” Mindannyian értetlenül bámultak rám, láttam a
félelmet a szemükben. „Hallottátok. Kaptok karperecet vagy megöllek titeket, most.” Mentem a másik ajtóhoz, kinyitottam és vakon megragadtam a legközelebbi
fegyvert, amelyről kiderült, hogy egy kés volt. Niall szeme elkerekedett a
látványtól és kiborult.
„Nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem!” Kiáltott fel és
hátrálni kezdett. „Pedig annyira édes és ártatlan voltál. Annyira szép!”
„Egyszerű, Szöszi!” Léptem előre. „Még egy ilyet csinálsz,
beléd döföm. Most ti mind kapjátok a seggeteket, nyútsátok a kezeteket, amit összekötözök, jó
lesz?” Válaszul csak bámultak tágra nyílt szemekkel és szájjal. Megragadtam a
legközelebbi személyt - Louis-t - és gyorsan letoltam a fejét a hónom alá, ami egy
fej zár volt, de volt esélye mozogni. A kést nyomtam a torkához, elég erősen, hogy
megfulladjon, de nem eléggé, ahhoz, hogy megölje. A többiek, köztük Niall is
megdermedtek.
„Ne öld meg Lou-t, akkor mi a könnyebbik utat választjuk,
csak.. Ne..” Suttogta Zayn és egy könnycsepp gördült végig arcán. Harry
megfordult és rátette a bal csuklójára a bilincset és intett Niall-nek, hogy
segítsen. Zayn segített Niall-nek, addig, míg én erőszakosan dobtam Louis-t a
falhoz, fájdalmasan rogyott le a padlóra és csuklóját fájlalva rakta bele a
karperecbe. Zayn-nek volt egy kis problémája, mert ő egyedül maradt és a
másikat nem tudta becsatolni. Mostanra mindannyian zokogtak és az undorító
könnyeik a padlót áztatták.
„Miért?” Pördült meg Zayn és rám üvöltött. „Miért
raboltál el minket? Miért nem adsz el minket?”
„Eladni?” Kérdeztem kíváncsian, elgondolkoztatott. Eladni
őket és csinálni sok pénzt. Nem tudtam ezt tenni, mert Derdot legfőbb törvénye
az volt, hogy aki bejön, az többet nem megy el innen. „Nem foglak eladni
titeket. Valószínűleg mind meghaltok.” Egyre jobban sírtak. Nagyon ellenszenves
volt, zokogásuk vízhangzott a kis szobában.
Beleraktam a kést az övembe és kisétáltam, miközben
Liam-on léptem át, aki még mindig öntudatlan állapotban volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése