Chapter 2: Megkötözve és leragadva

Megismertem az áldozatokat, amíg sétáltunk vissza házamba. Az egyik legnagyobb szabály az volt: „Nem szabad közel kerülni a zsákmányokhoz”. De nem tudtam leállítani őket.

Ott volt Niall, a szőke fiú, aki tele volt boldogsággal és energiával, mindig mozgott és nevetett mindenen. Liam volt a magas, izmos srác, aki csendes volt, de annál bölcsebb, de néha tett egy nagyon okos megjegyzést, amin mindenki elkezdett kacagni. Louis folyamatosan beszélt, viccelődött és szarkasztikus volt. Neki rövidebb, bozontosabb haja volt és ahogy jobb kezével beletúrt, csak úgy csillogtak kék szemei. Harry, kinek fürtjei teljesen körül ölelték arcát, néha csendes volt, de általában voltak kisebb-nagyobb megjegyzései, vagy direkt csinálta, hogy megnevetessen csak engem. Amikor beszélt, hangja lassú volt és mély, ez az őrületbe kergetett. Jó úton haladt, hogy inkább ő legyen az első, akit megölök, ha tovább folytatja ezt a lassú beszédet.

És itt volt Zayn. Ismét megragadta figyelmem. Elzárta magát tőlünk, miközben bepréselte a kezeit a melegítő nadrág zsebeibe és nézte a kicsi kavicsokat, amiket rugdosott maga előtt. Aztán néha megszólalt, ha tőle kérdeztek, de utána visszatért az ő kicsi kis világába, és újra elzárta magát tőlünk. Egyre több téma kényszerítette őt, hogy elhagyja világát, melyet magamnak köszönhettem. 

Rólam kérdeztek, úgyhogy válaszoltam nekik.

„Derdot miről ismert?” Kérdezte Liam

Halál. Gyilkosok. És az emberek eltűnnek bizonyítékok nélkül. Emberrablások. Kínzások.

„Ó, tudod…Wisconsin egy tejtermék állam.” Vontam vállat, és észrevettem, hogy Zayn nagyon figyelt.

„Mivel ütöd el az időt itt?”

Napok kérdése és lehet, hogy bezárják a várost a sok gyilkosság miatt, de ezt nem mondtam nekik.

„Szeretek futni.”  Válaszoltam.

„Mikor végeztél?”

Néhány héttel ezelőtt. A legjobb voltam az osztályban, kitűnő tanulmányi eredménnyem volt és rohadt jól tudtam manipulálni. Kedvenc órám: 'hatékony módja, hogy megölj egy embert' volt. És utáltam az algebrát.

„Csak néhány héttel ezelőtt.”

Zayn szigorúan nézett, tanulmányozta minden mozdulatomat, minden egyes alkalommal, amikor megmozdultam. Bámult engem, olyan kérdések sorozatán keresztül, amiket eltüzeltek nálam, várta, hogy hibázzak. Amit eddig soha nem tettem. Úgy tűnt, hogy minden válaszomat elfogadták. 

Aztán elkezdtem pánikba esni. Mi van, ha elfutnak? Mi van, ha nem tudom elkapni őket? Mi van, ha ők erősebbek és okosabbak, mint én?

Mielőtt megtudtam volna, már sétáltunk fel a 3 téglalépcsőn egészen az ajtóig. A házon Amanda-val osztozkodtam. Kinyitottam az ajtót baj nélkül, senki se tartotta zárva az ajtót. Nem volt szükség rá, mert mi voltunk az egyetlen ragadozók itt.

A nappalimba egy teljesen olcsó, piros kanapé és egy nyúlós fekvőfotel volt. Erősen orgona illat volt, mivel a szobában, egy vázában azok voltak. A virágok egy rózsaszín vázában pihentek az oldalasztalon a kanapé mellett.

„Kicsit szűkös.” Kuncogtam idegesen. „De, ööö, ez itt az én házam!” Mindannyian szemügyre vették az én kis lakásom. Louis és Harry a konyhába ment, Niall meg lehuppant a kanapéra, a sofőr is kiment. Zayn csak ügyetlenül állt egy helyben a nappali közepén. Liam sétálgatott a folyosón, a szívem szakadt meg, hogy mennyire irritáló volt.

Első lépés: Csapdába csalni őket.

Liam elindult a folyosón, ahonnan nyílt a háló, a fürdő és a kínzó szoba. Igen, nekünk volt egy kínzó szobánk, de nem kamra volt. Követtem őt, ügyelve arra, hogy maradjon látótávolságon belül és ne vegyen észre. Kinyitotta az első ajtót baloldalon, majd bezárta, mikor megtalálta szobám. Vizsgálta egy pár percig, majd becsukta maga után, aztán megtalálta fürdőmet, ami iránt nem nagyon érdeklődött. Az utolsó ajtó volt hátra épp nyúlt volna a kilincsért, elkezdtem felé lépni, izzadt a kezem. Épp mielőtt benyitott volna, Louis kiáltotta a nevét a nappaliból. Megpördült olyan hirtelen, hogy majdnem lefejelt engem.

„Ó, bocsi, nem láttalak.” Mosolyodott el melegen, újra.

Gondolkodás nélkül tettem egyik kezem a nyakára a másikat halántékára és jó erősen belevágtam a fejét a falba. A fájdalom kicsi hangja menekült belőle, ahogy öntudatlanul a karjaimból a földre esett. Bámultam az ernyedt testét, miközben, azon gondolkoztam, mit kéne csinálnom, addig míg meg nem hallottam egy lágy suttogást.

„Tudtam!” Néztem fel és Zayn-t láttam a folyosó végén, aki nézte Liam élettelen testét. „Te meg fogsz… SRÁCOK!” Kiáltotta, mielőtt megállíthattam volna. Niall érkezett meg elsőnek, aki egyből megállt, amikor meglátta Liam-ot.

„Mi… Woah…” Jelent meg Harry, kit Louis követett. „Liam! Mi történt?”

Szép munka, Sam. Könnyű feladat lesz ez, mert nem lesz nekik annyira traumás ez az egész. Kinyitottam a kínzó szoba ajtaját és beinvitáltam őket. Mindannyian, azonnal bezsúfolódtak ide és teljességgel meghökkentette őket a látvány.

A szoba teljesen fehér volt és csak 2 ajtó vezetett ki innen. Az első a háló - mely alapból így volt, a másik ajtó sok-sok fegyvert tartalmazott, mint például konyhai késtől kezdve automata fegyverig. A szoba nem volt valami nagy, pontosan 6 metál ötvözet volt olvasztva a falba, melyekből láncok és béklyók lógtak ki. És a bejárati ajtó, ami a folyosóra vezetett, be volt zárva egy 7 számjegyű kóddal.

„2 választásotok van.” Csuktam be magam mögött az ajtót, és a testemmel takartam, hogy ne lássák a kódot. „Önként jöttök vagy… Nos, egyszerűen fogalmazva, meghalni.” Mindannyian értetlenül bámultak rám, láttam a félelmet a szemükben. „Hallottátok. Kaptok karperecet vagy megöllek titeket, most.” Mentem a másik ajtóhoz, kinyitottam és vakon megragadtam a legközelebbi fegyvert, amelyről kiderült, hogy egy kés volt. Niall szeme elkerekedett a látványtól és kiborult.

„Nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem!” Kiáltott fel és hátrálni kezdett. „Pedig annyira édes és ártatlan voltál. Annyira szép!”

„Egyszerű, Szöszi!” Léptem előre. „Még egy ilyet csinálsz, beléd döföm. Most ti mind kapjátok a seggeteket, nyútsátok a kezeteket, amit összekötözök, jó lesz?” Válaszul csak bámultak tágra nyílt szemekkel és szájjal. Megragadtam a legközelebbi személyt - Louis-t - és gyorsan letoltam a fejét a hónom alá, ami egy fej zár volt, de volt esélye mozogni. A kést nyomtam a torkához, elég erősen, hogy megfulladjon, de nem eléggé, ahhoz, hogy megölje. A többiek, köztük Niall is megdermedtek.

„Ne öld meg Lou-t, akkor mi a könnyebbik utat választjuk, csak.. Ne..” Suttogta Zayn és egy könnycsepp gördült végig arcán. Harry megfordult és rátette a bal csuklójára a bilincset és intett Niall-nek, hogy segítsen. Zayn segített Niall-nek, addig, míg én erőszakosan dobtam Louis-t a falhoz, fájdalmasan rogyott le a padlóra és csuklóját fájlalva rakta bele a karperecbe. Zayn-nek volt egy kis problémája, mert ő egyedül maradt és a másikat nem tudta becsatolni. Mostanra mindannyian zokogtak és az undorító könnyeik a padlót áztatták.

„Miért?” Pördült meg Zayn és rám üvöltött. „Miért raboltál el minket? Miért nem adsz el minket?”

„Eladni?” Kérdeztem kíváncsian, elgondolkoztatott. Eladni őket és csinálni sok pénzt. Nem tudtam ezt tenni, mert Derdot legfőbb törvénye az volt, hogy aki bejön, az többet nem megy el innen. „Nem foglak eladni titeket. Valószínűleg mind meghaltok.” Egyre jobban sírtak. Nagyon ellenszenves volt, zokogásuk vízhangzott a kis szobában.

Beleraktam a kést az övembe és kisétáltam, miközben Liam-on léptem át, aki még mindig öntudatlan állapotban volt. 

Chapter 1: Derdot bemutatása

Sziasztok! :D
Meghoztam az első részt :D Kérlek nézzétek el az apró hibákat, mivel ez az első fordításom :) Ez a rész még nem nagyon megy bele a történetbe, de ez is kell, hogy mindent megtudjatok. Jó olvasást és szívesen várom a komikat! :D


Derdot egy igazán fura kis város. Nem több mint 500 ember él itt. Tele van keresztényekkel, feltörekvő sportolókkal és barátságos emberekkel körös-körül, mint általában minden városban. Van egy főutca, ami az autópályára vezet kb. félmérföldnyire innen. Ez egy olyan hely, ahol áthaladnak az emberek és időnként megállnak a Sandra Diner-ben egy gyors kaja miatt, amit utazás közben fogyasztanak el. Sac volt az egyetlen bolt 20 mérföldes körzetben. Volt még Emma Lou fagyizó, ruházati üzlet és persze a Sandra Dinner. A szomszéd város, Ashe, ami nagyobb. Derdot-nak van egy iskolája a Sir. John Derdot Középiskola, ahol elég magas a színvonal. Ezzel szemben a Középsuli volt a Webber baseball gyémántja, itt volt a Webber focipálya és a Webber Park. Jim Bob Webber volt a vezetője és az alapítója minden kis sportcsapatnak. A gyerekek nem voltak a legjobbak a sportban, de Webber azt tette, amit kellett.

Az emberek szorosan éltek itt, volt, hogy elakadt a közlekedés is. Mindenki jóban van mindenkivel. Amikor elhaladtak az utcán egymás mellett, nem volt ritka, hogy beszélgetésbe elegyedtek. Senki se akart innen elmenni, mert szoros volt a közösség. Senki se gondolta, hogy milyen világ ez, egészen 2013 nyaráig, amikor a külvilág eljött hozzánk, nagyon nagy volt a döbbenet.

Egy ilyen kis városban mindenki lesokkol, amikor kimondom: 2013 nyara. A világ legnagyobb és legsikeresebb fiúbandája megállt egy kis snacket venni az Emma Lou fagyizóban, miközben a busszal volt egy kis technikai probléma. Az 5 jóképű fiatalembert tárt karokkal várta ez a kis város.

Most jut eszembe, hogy soha senki nem maradt még itt.

Gyakran előfordult, hogy az utasok átmentek ezen a baráti községen azzal a szándékkal, hogy gyorsan egyenek a Sandra Dinner-ben vagy az Emma Lou-ban, aztán csak eltűntek nyom nélkül. Amikor a rendőrség megkezdte a kihallgatást, a látszólag ártatlan emberek, azt állították, hogy nem látták az eltűnt utasokat. Amikor a fakabátok egyre gyanakvóbbak lettek kezdtek ők is eltűnni, szép sorjában.

Mert megszabadulsz attól az eredeti barátságos és törődő érzéstől, amit először kapsz, amikor belépsz Derdot városába, ott ahol téged a biztos halál vár.

A nevem Samantha Sullivan, de csak hívjatok Sam-nek. Azt mondom nektek, hogy az a különös fiúbanda, belépett a városomba. El fogok mondani egy dermesztő mesét Derdot-ról, Wisconsin-ból. Arról hogyan is raboltam el a One Direction-t.

Derdot-ban születtem és itt is nőttem fel, tudni kell rólam, hogy soha nem voltam valami nagy sportrajongó. Szerettem nézni a Superbowl-t minden évben a családommal, mint bárki más, de ritkán néztem élőben vagy épp játszottam. Kezdem Derdot-ról az általános infókat, ide költözött John Derdot középiskolás, aki éppen befejezte az utolsó évét a városban. A végzős osztály csak mintegy 25 talán kevesebb, fiatal fiúkból és lányokból állt. Nem voltunk normális iskola. Nem volt pletyka vagy bármi más rossz dolog. Mindenki inkább megbeszélte a problémáit azzal a személlyel, akivel baja volt, ahelyett, hogy verekedtünk volna. Mindig csak mosolyogtunk és köszöntünk a folyosókon. Nem voltunk furcsa suli, talán azért, mert Derdot nincs a térképen. Vagy lehet, hogy csak a hatóságok nem akarták ezt.

Tisztán emlékszek arra napra, amikor egy nagy, festett busz beállt a parkolóba. Egy fa alatt ültem, a magas felső Webber Parkban, épp rajzoltam egy vázlatot a kis városról. A busz lassan lefulladt és beállt a parkolóba, mielőtt kilehelte az utolsó fájdalmát. Most volt az első meleg nyári szombat az idén. Meleg időjárás ritka volt itt egész Észak-Wisconsin-ban. Ha nem volt hó, akkor rendszerint esett az eső; ritkán van az, hogy süt a nap, mint ma.

Egy frusztrált, hangos nyögéssel a busz ajtó kivágódott és 5 jóképű fiatal jött ki, kicsit idősebbek lehettek, mint én - kb 18 évesek voltak. Azonnal felkeltették az érdeklődésemet, így felálltam a fa alól és elindultam feléjük. Nagyban panaszkodtak, hogy szar a buszuk. Ebben a városban, ők az első látogatók évek óta. Nem úgy néznek ki, mint akik egy gyors kajára ugrottak be a látszólag ártalmatlan városkába. De ezek a fiúk az enyémeim.

Amikor odaértem a parkolóba, lassú léptekkel haladtam feléjük. Próbáltam azt a hatást kelteni, mintha véletlen tartanák hozzájuk. Az 5 fiú próbált telefonálni és így a fejük fölé emelték eszközeiket, hátha jelet kapnak. Derdot-nak nem volt mobiltelefon-tornya 20 mérföldes körzetben, így a kísérletük hiábavaló volt, nevetnem kellett magamban.

A szomszédom, aki alattam végzett a suliban, az utca másik oldalán sétált egy önelégült mosollyal az arcán és mogyoróbarna szemei csillogtak. Én udvariasan köszöntem neki. „Szia, Makenzie!” Nevetve köszönt vissza, soha nem voltunk legjobb barátok. Egyszer beszélgettünk az is egy házi feladat miatt volt. Szőke haja vállára omlott, emellett mogyoróbarna írisze és sápadt bőre volt. Nem volt túl magas, olyan átlagos volt, de nem volt sovány se, mint egy pálcika.

Lábammal belerúgtam egy levél kupacba a járdán, ami hatására mindenki rám nézett. Melegen mosolyogtam, és ahogy tanították az iskolában félredobtam szőke hajamat és a maradékot a fülem mögé tűrtem. Ahogy kinyitottam a szám, hogy köszönjek, a nyikorgó busz ajtó kinyílt és egy idősebb férfi, akinek ritkuló sötétbarna haja volt, odament az 5 sráchoz.

„Hát fiúk, ennek, kampec” Sóhajtott és a hajába túrt. „Van itt telefon egyáltalán?”

„Ah..” A hollófekete hajú fiú ellenőrizte érintőképernyős telefonján és homlokát ráncolta. „Nincs.”

„Nem nagyszerű?!” Az időseb férfi szemei rám szegeződtek, ami hatására egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el száját. „Van itt nyilvános telefon?”

„Sajnálom, volt egy de az már hónapokkal ezelőtt elromlott.” Szólaltam meg a puha, északi akcentusommal az üres utcán. „Mi nem igazán használunk sok telefont errefelé, mert kevesen vagyunk. És különben is nem kaptunk szolgáltatót.”

„Nagyszerű.” Mondta a férfi gúnyosan. „Tudsz valakit, aki meg tudná javítani a  buszt?” Pillantottam az 5 srácra, akik még mindig próbáltak jelet keresni a haszontalan telefonjukkal.

„Nem uram.” Hazudtam. Minden kisvárosban van valaki, aki ért az autószereléshez, még fiatal korukban sajátítják el a gyerekek. Ez nálunk is így volt. „Sajnálom, a legközelebbi szerviz Asher-ben van, úgy 20 mérföldre innen. De a barátom, Mekenzie is ért hozzá egy kicsit, ha szeretné…?”

„Az nagy segítség lenne!” Mosolyodott el, felfedve piszkos, görbe fogait. „De nem akarunk a terhére lenni, ha nehéz lenne megcsinálni a barátodnak.”

„Terhére?” Nevettem. „Soha! Az emberek errefelé általában örülnek, ha segíthetnek, uram! Nos, azt hiszem, meg kellene néznie, tekintve arra, hogy nincs szálloda és a buszon pedig meleg lesz.”

„Meg kell javítani, hogy a fiúkkal folytassuk az utunkat, adj egy percet.” Mondta. Bólintottam és közben tolta hátrébb a srácokat, akik bukdácsoltak egymáson át. Megnyaltam a felső ajkam és végig mértem őket egyenként.

Volt egy rövidebb szőke hajú fiú, kinek már nőtt le a haj, szikrázó kék szemei és magas arccsontja volt. Elmosolyodott annyira, hogy azt hittem vékony ajkai leesnek az arcáról. Ő lesz az első, úgy döntöttem. Megy a helyesekhez, úgyhogy őt nem csatolom hozzá. A következő egy magas, karcsú, izmos, barna hajú és kék szemű, úgy tűnik be nem áll a szája. Ezután szintén egy magas, nyurga, barna hajú és szemű srác volt. Volt még velük egy madárfészek hajú srác is, akinek tetkók fedték a karját és gyönyörű zöld szemei voltak. Végül az olíva bőrű fiú, kinek hollófekete haja és sötét szeme volt, amellyel mindig úgy tűnt, hogy figyel engem. Felkeltette az érdeklődésem, szerettem volna többet tudni róla.

„Mit is mondtál, hogy hívnak?” Kérdezte a sofőr és elindultak felém. Válaszoltam, hogy Sam és folytatta. „Maradnánk veled, ha van elég hely. Még fizetnénk is a szállást és az ellátást is!”

„Óh, nem!” Nevettem fel. „Arra nem lesz szükség! Semmiség az egész, ahogy mondtam!” Mindemellett nem lesz rá szükség, mivel megkötözve lesznek. A magas, izmos srác, akinek rövid haja van, előrelépet és megköszörülte torkát, mielőtt megszólalt volna.

„Nem mi ragaszkodunk hozzá!” Mondta és egy pár bankjegyet tolt a kezembe. „$100”

„Brit vagy.” Hümmögtem. „Szép.”

„Te nem tudod, kik vagyunk?” A rövid barna kérdezte sokkolva és a nagy busz felé intet.

”One Direction?” Csodálkoztam hangosan. „Egy fiúbanda, ha nem tévedek?”

„Aha.” Nézett rám kíváncsian a hollófekete hajú. Sötét szeme nagyon gyanús a városban. Kezdtem ideges lenni, mivel ez teljesen ellentétes mindennel, amit tanítottak. A tenyerem elkezdett izzadni, úgyhogy finom beletöröltem a farmerembe. Sajnos, nem voltam olyan óvatos, mint gondoltam, hiszen ő a kezemet nézte összehúzott szemekkel. A légzésem megállt, vártam a pillanatra, hogy ő el kiálltja magát: „Gyilkos!” Az arcomba. Vettem egy mély levegőt és összeszedtem magam.

„Srácok szükségetek van a cuccra vagy…” Kaptam el a fejem a zöld szeműre, aki megszakította a figyelmem.

„Igen, gyerünk, Zayn!” Puszilta arcon a szőke. Egy utolsó pillantást vetett rám, majd megrázta fejét és követte a többieket a buszra.

Zayn. Én nagyon szeretem ezt a nevet.

Előszó

Sziasztok! :D

Ez egy sikeres angol blog fordítása! Az eredetit !!ITT!! megtalálhatjátok! A wattpad-on találtam rá és úgy gondoltam, hogy a magyar közönséget is érdekelné. Szerintem nagyon jó a történet és még sehol se olvastam ilyet. Ez egyetlen egy fordításhoz se hasonló, most gondolok a Dark-ra, After-re...stb. 

A történet arról szól, hogy Sam elrabolja a One Dierction-t és különböző módon kínozza, öli meg őket. Az eredeti író Mezaluna nagyon jól és részletesen ír, így élvezhető a sztori. 

Előrejárójában annyit, hogy ez lesz az első fordításom, de remélem tetszeni fog nektek. Az első rész pedig jövő héten fog felkerülni.